Honlap szövegezés

honlapszövegezés
honlap szöveg írása

Tegyük rendbe együtt a weboldalad mondandóját!

 

Ha céged, vállalkozásod van, terméket, szolgáltatást árulnál a weben, az egész egy normális weboldallal kezdődik. Minőségi honlap szövegezés kell ahhoz, hogy komolyan vegyenek, ebben lehet partnered az ATP Szövegírás csapata.

Honlap szövegezés: a metától az elérhetőségig

Az ATP Szövegírás csapatának egyik kedvenc feladata, amikor egy cég egy teljes honlap szövegezésére kér fel bennünket. Amellett, hogy kiváló referencia, kihívás és kaland is egyszerre. Egy ilyen vállalkozás ugyanis tisztában van vele, hogy fontos az egységes stílus, az, hogy minden aloldal, minden információ egy séma mentén legyen megfogalmazva. Aki így gondolkodik, az a metaleírást is ránk bízza, de még az „Elérhetőségek” menüpont félmondatos megfogalmazására is minket kér fel. Egy ilyen komplett munkával tapasztalatunk szerint olyanok bíznak meg bennünket, akik egyszer már befürödtek egy weboldallal.

Azaz adott esetben volt egy jó ötletük, létrehoztak egy céget, de normális honlapra nem maradt pénzük, vagy úgy gondolták, elég a fapados verzió, mellé pedig a saját maguk által kreált szöveg. Szerencsére egyre többen látják be, hogy ez nem működőképes recept. Ők azok, akik profi SEO szövegírókat keresnek, és megkérik őket, hogy tegyék rendbe weboldaluk mondandóját. Ilyenkor jövünk mi a képbe: tanulmányozzuk a honlapot, átolvassuk a már megírt szövegeket. Ezeket kiindulásként, ötletként felhasználva fogalmazunk újra valamennyi leírást, aloldalt, mindent, ami írásos.

Szövegírás minden honlapra

A másik verzió, hogy egy induló vállalkozás rögtön az elején belátja, hogy van, amihez nem ért: ez pedig a szövegírás. Ezzel nincs is semmi gond, a szókratészi tudós tudatlanság minden cégvezetőnél előny. Azaz tudni kell, hogy mi az, amit nem tudunk. Így sokkal könnyebb megoldani egy problémát, elvégezni egy feladatot. A nem tudás ugyanis nem azt jelenti, hogy valamit ne lehetne megoldani.

A megfelelő szakemberek bevonása éppen ilyen jó megoldás. Ilyenkor a te szakmai segítségeddel, a klaviatúra első billentyűjének lenyomása előtt egyeztetünk arról, pontosan mit szeretnél viszont látni az oldaladon. Az ilyen jellegű feladatnál az ATP Szövegírás csapata próbamunkát ajánl. Kérünk tőled egy rövid feladatot, megírjuk a tartalmat, megmutatjuk neked. Ezt pedig addig alakítjuk, amíg azt nem mondod, hogy így épüljön fel, ilyen stílusban íródjon valamennyi szöveged a honlapon. Ha van SEO-csapatod, velük egyeztetve lendülünk bele a munkába, ha nincs, akkor ajánlunk neked egyet. Így egy szöveg csak akkor kerül a honlapodra, ha pontos, ha helyes, ha kulcsszavazott és te is átnézted szakmailag.

Ha szerinted is így készül egy jó honlap, és ha aktuális a szövegezés, keress minket!