Kiadványszerkesztés

Kiadványszerkesztés, mintha könyvet írnánk: igazi kihívás, összetett és szép feladat

 

A kiadványszerkesztés és kiadvány-szövegezés valódi kihívást jelent az ATP Szövegírás számára: egy ilyen felkérés izgalmat hoz amúgy sem unalmas életünkbe. Előfordul, hogy 50 oldalt kell megalkotnunk egyetlen témáról, emiatt mélyen beleássuk magunkat a háttérbe. Kicsit olyan, mintha könyvet írnánk, ezért is vesszük a lehető legkomolyabban a feladatot.

Az egyik legizgalmasabb felkérés

Az ATP Szövegírásnál alapvetően újságírók dolgoznak. Olyan újságírók, akik átnyergeltek a marketing szövegírás területére, és egy ideje már csak ezzel foglalkoznak. Örömmel tapasztaltuk, hogy bár néhány munkánál csakis a SEO számít, másnál pedig mondjuk a tűpontos karakterszám, olyan feladatok is akadnak, amik kifejezetten újságírói erényeket igényelnek. Ilyen a kiadványszerkesztés, amely összetettsége miatt az egyik legizgalmasabb minden felkérésünk közül.

Hogy miért? Mert kicsit olyan, mintha könyvet írnánk. Általában nyolc, tizenkét és tizenhat oldalas kiadványokat szövegezünk, de előfordult már olyan is, hogy egy ötven oldalra kiterjedő, összefüggő, tematizált szöveget kértek tőlünk. Ez komplikált feladat, emiatt az elkészülése is tovább tart, ám mivel közel áll a napilapos munkához, kifejezetten jó érzés egy ilyet elvégezni.

Teljes szolgáltatás és szövegírási specializáció

Amit szintén szeretünk a feladatban, az a kapcsolattartás: ahhoz, hogy a végeredmény tökéletes legyen, folyamatos egyeztetésre van szükség az ügyféllel, a grafikussal, a tördelővel, szóval mindenkivel, akinek köze lesz a kiadványhoz.

Alapvetően kétféle kiadványszerkesztési feladattal szoktunk találkozni. Az első, amikor közvetlenül minket keresnek meg különböző cégek, akik szeretnének egy jubileumhoz, beruházáshoz kapcsolódóan egy füzetet, könyvecskét készíteni. Ilyenkor átbeszéljük a részfeladatokat, ha szükséges, a SEO szövegírás mellett ellátjuk a grafikai munkát és leszervezzük a profi fotóst is a helyszínre.

Szerencsére több partnerünk is akad huzamosabb ideje, akiktől bőségesen kapunk részfeladatokat egy ehhez hasonló projektben. Azaz a munkát ők szerzik meg, de a szövegírást továbbadják nekünk, mi pedig a megfelelő terjedelemben és a kért időpontban szállítunk.

Honnan lesz tartalmunk?

Szintén a kiadványszerkesztés előnyei közé tartozik, hogy ilyenkor nem elég az internetet bújni, valós interjúkra, adatgyűjtésre is szükségünk lesz. Ha kell, ellátogatunk a kiadvány alanyának számító céghez, interjúzunk az ügyvezetővel, beszélgetünk a munkatársakkal. Ugyanez működik telefonon is a nagyobb távolságok esetén. Addig gyűjtjük az anyagot, amíg össze nem áll bennünk a végeredmény.

És tudod, mi az egészben a legjobb? A kezünkbe fogni, esetleg digitálisan átlapozni a kész kiadványt. Egy olyat, amely minden résztvevő számára örömet okoz, hiszen mindenki hozzátett a végkifejlethez.